Amiről a dalok szólnak

Jamie Winchester - Damned magyarul

Jamie Winchester - Damned magyarul

magyar fordítás, magyar szöveg, magyarul, dalfordítás

Ma este 7 órakor az óbudai Főtéren ad ingyenes Wood & Strings koncertet a legszebb hangú ír énekes, Jamie Winchester, régi zenésztársa Hrutka Róbert, a Mendelssohn Kamarazenekar és Wolf Péter karnagy úr társaságában. Eléggé biztos vagyok benne, hogy Jamie ma is egy kinyúlt pólóban és bő farmernadrágban áll a közönség elé, nincs szüksége semmilyen sztárallűrre, az őt ismerők számára így is elég nagy sztár az EMeRTon-díjas zenész, énekes, gitáros, dalszerző, dalszövegíró. 

Idén nem első alkalommal énekel a magyar közönségnek. Áprilisban például Egy szál gitár című koncertjére a MOM Kulturális Központba meghívta barátját Oliver Lee-t, mivel elmondása szerint Oliver sokkal jobb gitáros mint ő. Erről a meghívásról azok, akik követik Jamie-t lehet, hogy tudtak, viszont senki más nem, így amikor Oliver megjelent a színpadon és minden magyarázat nélkül játszani kezdett, a közönség először érdeklődve figyelt. Viszont amikor egymást követték a számok (jellemzően más ismert előadók számai) és a koncertből eltelt félóra, háromnegyed óra, az emberek mozgolódni kezdtek, nézegették a jegyüket, néztek egymásra. Nem tudták, hogy műsorváltozás van-e vagy tényleg az "előzenekar" ad egy órás koncertet, de végül megjelent Jamie és mindenki megkönnyebbülhetett. Mert lehet, hogy Oliver Lee jobban gitározik, mint Jamie (nem vitatja senki) és neki is jó hangja van, de az a karizma talán nincs benne, mint Jamie-ben. Persze könnyű dolga nem lehetett, tudva, hogy az emberek másra várnak (feltételezve, hogy aki Jamie Winchester koncertre vesz jegyet, az Jamie Winchestert akarja hallani).

Mindenesetre ma jegyre nincs szükség és hacsak az időjárás és/vagy a szúnyogok meg nem keserítik az eseményt, biztos nem csalódik az, aki meghallgatja a fára feszített húrokból érkező dallamokat.

Jamie talán legismertebb dalát választottuk a mai alkalomra és félve adjuk közre a fordítását, hiszen Jamie tökéletesen beszél magyarul (és bizony az angol szöveg sokkal kifejezőbb mint a fordítás - de ezért természetesen csak minket terhel felelősség). 

I packed my bags
this morning
Without a word
of warning
The cold of winter
in my heart
As I walk away
from you
The hardest thing
I'll ever do
A world of memories
falls apart
Forever and a day
I prayed
for the answer
I dreamed
of the light
A beautiful solution
to make things right
But I´m damned
if I stay here
I´m damned
if I run away
And if you ever
tried to see what
I showed you
or hear
what I say
I never would have
left you asleep
where you lay
But I´m damned
if I stay here
I´m damned
if I run away
I know
it was not easy
I know you tried
to please me
I know you´re
asking yourself: why?
And maybe
the problem's in me
I have no right
to be happy
Always have to
say good-bye
Forever and a day
I prayed
for the answer
I dreamed
of the light
A beautiful solution
to make things right
But I´m damned
if I stay here
I´m damned
if I run away
And if you ever
tried to see what
I showed you
or hear
what I say
I never would have
left you asleep
where you lay
But I´m damned
if I stay here
I´m damned
if I run away
And now
that my life
is turning
Bridges burning
Forgive me
And one day
we´ll all be older
Four-leaf clover
But now
it's over
I prayed
for the answer
I dreamed
of the light
A beautiful solution
to make things right
But I'm damned
if I stay here
I'm damned
if I run away
And if you ever
tried to see what
I showed you
or hear what
I say
I never would have
left you asleep
where you lay
But I'm damned
if I stay here
I'm damned
if I run away
I run away
I run away
Összecsomagoltam
ma reggel,
minden figyelmeztető
szó nélkül,
a tél hidegével
szívemben.
Elhagylak
téged,
ennél nehezebb dolgot
sosem fogok már tenni,
az összes emlékünk
darabokra hullik.
Nagyon sokáig
imádkoztam
válaszért,
álmodtam
világosságról,
egy nagyszerű megoldásról
ami rendbe teszi a dolgokat
de átkozott vagyok
ha itt maradok
átkozott
ha elmenekülök.
Ha valaha
megpróbáltad volna felfogni
amit mutattam neked
vagy meghallani
amiről beszélek
sosem hagytalak
volna el álmodban
míg ott feküdtél.
De átkozott vagyok
ha itt maradok
átkozott
ha elmenekülök.
Tudom
nem volt könnyű,
tudom, hogy megpróbáltál
a kedvemre tenni és
tudom, most azt kérded
magadtól: miért?
És talán
bennem van a hiba,
nincs jogom
boldognak lenni,
mindig el kell
köszönjek,
Nagyon sokáig
imádkoztam
válaszért,
álmodtam
világosságról,
egy nagyszerű megoldásról
ami rendbe teszi a dolgokat
de átkozott vagyok
ha itt maradok
átkozott
ha elmenekülök.
Ha valaha
megpróbáltad volna felfogni
amit mutattam neked
vagy meghallani
amiről beszélek
sosem hagytalak
volna el álmodban
míg ott feküdtél.
De átkozott vagyok
ha itt maradok
átkozott
ha elmenekülök.
És most,
hogy életem
teljesen megváltozik,
a hidak égnek mögöttem.
Bocsáss meg
és egy nap
mind idősebbek leszünk
„négylevelű lóhere”
de most
ennek vége.
Imádkoztam
válaszért,
álmodtam
világosságról,
egy nagyszerű megoldásról
ami rendbe teszi a dolgokat
de átkozott vagyok
ha itt maradok
átkozott
ha elmenekülök.
Ha valaha
megpróbáltad volna felfogni
amit mutattam neked
vagy meghallani
amiről beszélek
sosem hagytalak
volna el álmodban
míg ott feküdtél.
De átkozott vagyok
ha itt maradok
átkozott
ha elmenekülök,
menekülök
menekülök.

 Zene és szöveg: Jamie Winchester, fordította: singasong

Hallgassuk:

A dal egy se veled se nélküled kapcsolatról szól és ebben pont az a rémes, hogy van erre egy kifejezés, így az emberek csak legyintenek "ja, igen, ez olyan se vele, se nélküle" és ezzel, mintha minden el lenne intézve, bele sem gondolnak, hogy ez a helyzet milyen szörnyű már. 

Legalább olyan szörnyű, mint a sokat szidott "megoldás", amikor a fordításban idézőjelbe teszik azt a részt, amit nem értenek pontosan. De hát ki csinál ilyet? :o) 

Hozzászólni a facebook-on lehet, meghallgatni pedig ma este Óbudán a Főtéren. Jó szórakozást!

 

 

Jamie Winchester - Damned magyarul Tovább
süti beállítások módosítása