Nem állítom, hogy ezt a dalt még senki nem fordította le. Van hozzá műfordítás is itt  és egyéb fordítások is itt vagy itt vagy itt.
Mégis sokszor futok bele olyan kérdésekbe a neten, amiből az derül ki, hogy még mindig sokan nem értik a dalt. Angolul is sok helyen magyarázzák, így igazán nem kell szégyellnünk, ha nem világos miről szól. 
Első gondolatom, amikor először hallottam a dal refrénjének első sorát („Take me to church”) az volt, hogy (ha nem szó szerint értendő, akkor) valószínűleg arról lehet benne szó, hogy a testünk templom és amikor szeretkezünk, ebbe a templomba engedünk be valaki mást – és valóban párhuzamba hozható a dalban a liturgikus szertartás és a szexualitás szertartása (ami konkrétan benne van a dalban), de azért nem ennyire egyszerű a dolog.
A dalban megjelenik:
- a katolikus vallás homoszexuálisokkal kapcsolatos álláspontja (betegség, amiről nem tehetnek, de tilos a vágyukat beteljesíteni) valamint hogy milyen sok embert érinthet ez a tiltás, akik így „éheznek” a szeretetre
- Hozier megérzései ezzel a „betegséggel” kapcsolatban így az az álláspont, hogy senki nem tud belőle kigyógyulni és nem is árt vele senkinek
- valamint saját vallása, hogy senkinek nem lenne szabad megkérdőjelezhetetlen igazságokat hirdetni (az „absolutes” szerintem azt jelenti, hogy olyan igazság, ami mindenkire igaz, nem lehet tekintetbe venni semmilyen körülményt, nem lehet firtatni).
Úgy érzem, hogy a dal refrénje végig ironikus, hiszen az egyház elvárásait sorolja: szolgálj, gyónd meg bűneid, add Istennek az életed és akkor lesz részed az örök életben.
Ennek ellenére nem érzem, hogy az egyház ellen szólna a dal, inkább azt mondanám, hogy az egyházért (is). Hogy gondolják át, hogy mi lenne a legfontosabb tanítás, ami szerint az egyháznak is léteznie kellene. (De olvastam lelkipásztor nyílt levelét is Hozierhez, szóval ezen véleményemet egyházak/egyházi személyek/hívők lehet, hogy nem osszák.

Tekintve, hogy ez az egyik olyan szám, amit ha meghallok, rögtön magával ránt (a zene és az ének is olyan szintű), nagyon szerettem volna feltenni a blogra (csak a sok másik fordítás szólt ellene, de úgy gondolom, hogy az enyém most is teljesen más lett, mint a többi – ez is mutatja, hogy egy dalnál mennyire fontos a hallgató, hogy neki mit mond a dal).

Written by Hozier, Fordította: Kekecblogger

Úgy döntöttem, hogy ezt a videót teszem fel a dalhoz. Amikor - talán tavaly - megnéztem az orosz származású ukrán balett táncos Sergei Polunin életéről szóló filmet az otthoni mozi csatornán, úgy éreztem, hogy ha lenne gyerekem, aki ennyire tehetséges lenne valamiben, nem tudnám, mit tanácsolnék neki, hogy mit kezdjen a tehetségével. Induljon el ezen az iszonyú rögös úton, ami esetleg még testileg-lelkileg meg is töri vagy hagyja veszni ezt a bámulatos tehetséget? (Nem értek a baletthoz, nem is gondolnám, hogy szeretem, de Polunin annyira kitűnt a többi táncos közül, hogy még én is fel tudtam volna fedezni őt.) Esküszöm, én nem tudnék dönteni. És akkor sem, ha maga Polunin kérdezett  volna meg akkor, amikor a film véget ért, hogy szerintem hogyan tovább...
És azt hiszem ezzel vált világossá számomra, hogy mi lehet az összefüggés a dal és a táncos között. Sokan nem tudják mit kezdjenek az életükkel úgy sem, ha semmiben nem kimagaslóan tehetségesek – de mondjuk átlagos jó képességűek. Azt hisszük, hogy ha valaki nagyon tehetséges valamiben, akkor már sima lesz az útja (nem igaz, sajnos ismerek nagyon tehetséges és szorgalmas, majdnem nyomorgó művészt).
Polunin maga mondja a filmben, hogy úgy érezte, hogy ezt az életet (a balettet) nem ő választotta. Talán ezért tudta ennyire jól átérezni a Hozier dal mondanivalóját, hiszen sem a tehetségéről sem a szexuális irányultságáról nem maga dönt az ember, mindkét életbe tulajdonképpen belekényszerül.